HTML

szemetparasztmajmok

Végre egy hely azoknak, akik gyűlölik az alattomos, tolvaj majmokat. Főleg azokat a középméretű, szürkésbarna kis szemétládákat.

Friss topikok

Linkblog

Fotóbizonyíték van: majom él a Marson

2008.01.22. 23:04 szily

Vagy valami hasonló. Olyan ez, mint amikor először (megjegyzem egyben utoljára) láttam az Akropoliszt: az első pillanatban, sőt az első két percben semmi, mintha valami szimpla kommunista állna dúdolgatva a domb tetején, aztán hirtelen ledermedtem az utca közepén, bután néztem és úgy lúdbőröztem, mint egyszeri metróépítő a kötbér kiszámolásakor. Szóval hasonló volt az élmény a Sun cikkét nézve. Mégis igaz lenne, amire egész életemben vártam? Dick pedig telibe trafálta volna az Időugrás a Marson-ban, és a marslakók tényleg egy szál ivótökkel a porban ténfergő retardáltak lennének? Ahogy nézem, kicsit dagi retardáltak, akiknek a hónuk alatt a nagydarab öregasszonyokra jellemző zsírhurka dudorodik? Mekkora döfés lenne a sok nyomorult szkeptikusnak, ha kiderülne, hogy az űrlények TÉNYLEG nagyfejűek. A Mars Explorer Spirit által rögzített figura így távolról végül is egészen jetis-Gál J. Zoltános. Itt a Sun eredeti cikke a marsi élet bizonyítékáról, mi a remegés ellenére óvatosak vagyunk azért. Köszönet Vomitnak a linkért!

Update 1: Ja, és hogy ne higgyék abstart baromságnak a dolgot, itt a Times cikke ugyanerről. A képet egy önjáró robot készítette, a figura egy gigantikus panorámakép bal sarkában található és a NASA szakértői sem tudják, mi a rák vagy emlős az. Annyi tutinak néz ki, hogy nem szimpla Photoshop-mágia.

185 komment · 3 trackback

Címkék: majom mars támadás földönkívüli emberszabású

A bejegyzés trackback címe:

https://szemetparasztmajmok.blog.hu/api/trackback/id/tr46307978

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Selion meséi 2008.01.23. 09:52:39

Ember a Marson?Ügyes médiahack vagy optikai csalódás? Igazából nagyon nehéz eldönteni mit látunk, de a már az CNN és a The Sun után az index is lehozta a cikket, miszerint a NASA tudósai sem tudtnak egyértelmű választ adni a kérdésre, mit is látott...

Trackback: Grundaktív 2008.01.23. 06:21:54

Majom a Marson? Elképesztő beismerés a NASA-tól! Elképesztő fotó járja be a világsajtót. Kedvenc majmokkal foglalkozó blogunkról értesültünk róla, hogy minden kétséget kizáróan nem hamisítvány az a felvétel, amin egy látszólag emberszabású lény képe rajz…

Trackback: Athos blogja 2008.01.23. 02:17:08

Majom a MarsonHa komolyan van élet a Marson, ráadásul ennyire emberszabású, akkor miért nincs még tele a világsajtó? Szerintem ez valami olcsó médiahack, vagy véletlen. Unalmas is lenne, ha mindig csak a Földön látnának jetit.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

naponta 3x 2008.01.23. 00:15:28

az ott meg én lennék?

Retek · http://vakerda.blog.hu 2008.01.23. 00:24:31

Bocs, de ez nem a majomember a hírhedett, hamisított yeti-filmből?

ahmed vega 2008.01.23. 00:25:09

lol.. nem elég hogy élien, még családi dráma is!
szerintem meg aggódó marsi anyuka szalad elesett gyermekéhez (teljes képen látszik, es az alapján akár fekhet is egy másik a szaladó figurától jobbra lentebb
:)

ac3^BB 2008.01.23. 00:25:15

mars a majmok bolygoja lol

ahmed vega 2008.01.23. 00:35:45

másik megoldás: nem kűtek ezek szartse a marsra, valami elhagyott kőfejtőben fotouznak már évek óta, aztán arra járt pár túrista.

Musaic (törölt) · http://www.musaic.hu 2008.01.23. 00:55:11

Ott van a marsi "Legenda vagyok".
Elég sokáig bírta. :)

Netuddki. 2008.01.23. 01:05:22

Jé, Jézus jön le a hegyről! HP nyomtatóval a hóna alatt.

Na ne röhögtessenek már. Érdekes, hogy az ilyen meg a többi "hiteles" UFO/marslakó felvétel elmosódott. Gyakorlatilag kivehetetlen. Bárki azt képzel bele amit akar.
Mondjuk arra jó, hogy az újságban kitöltse az üres helyet.

Balage76 2008.01.23. 01:14:17

Most már minden suta árnyékból földönkívülit kreálnak?
Ez olyan vízöntős mozdulat, tehát két nap múlva NASA főoldalra várom a főcímet: Újabb bizonyíték a marsi tengerre!

jtrencsenyi 2008.01.23. 01:20:24

Ja! Egy anorexiás lóé. :)

matthew85 2008.01.23. 01:46:08

rendben hogy a Sun meg a Times és a hasonló szarok lehozták a képet, de a Nasa honlapján miért nincs fent?

S. Annyi 2008.01.23. 01:50:51

Ember a Marson! Jajj de jó,
Az lenne jó,
ha az a Fletó lenne,
nem pedig egy zöld emberke.

Kaporszakáll 2008.01.23. 02:14:01

Anettka borszerkoban. A hurkak a kisebb gravi miatt elcsuszott es felpuffadt mellszeru kepzodmenyek.

gery · http://gery.blog.hu 2008.01.23. 02:15:55

lófaszt anorexiás ló... kutya legyek ha ez nem az a kutyaszerű lény az Elsüllyedt világokból (Les Mondes engloutis - nyolcvanas évek, francia rajzfilm, megvan?)

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2008.01.23. 02:23:23

Alul középen pedig egy vízisikló látható egy kis tavacskában, baloldalt pedig egy nagyobb és egy kisebb hal (cápa?) egy másik piszkoskék tavacskában... A kép közepén a majom (buta rendőr-gorilla lehet a Majmok bolygójából) épp beetet, hogy egy jót pecázhasson, a lova pedig belebámul oldalt az optikába.
:)

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2008.01.23. 02:28:47

gery,

Bikk és Bakk, ugye?
Soha nem volt semmi dramaturgiai funkciójuk, csak ott viháncoltak Spartacus meg Arcana mellett :)
(ja nem, egyszer tán megjavították Sagsagot, az űrkalózok parádéján meg fagyigombóccá alakulva járultak hozzá Bob fagyitölcsér álruhájához)

Neked nincs meg esetleg az összes elsüllyedt világok videókazin (esetleg dvd recorderrel felvéve a minimaxról)?

Alf (törölt) 2008.01.23. 02:35:52

xörg sitorg luhempátorg trixonád xöckointárg lühemált voniknliso trüpedád!!!!

Horto 2008.01.23. 03:48:53

S.ANnnyi.....A politika abszolut ehez a cikkhez tartozik...Gratula...amit meg irtal meg nagyobb inteligenciara vall....Lehet meg ennek a kamu-majomnak is tobb agya van mint neked:):P

kaarnivale 2008.01.23. 03:54:51

Dehogy jeti, ez egy buckalakó, csak épp cigiszüneten van.

kaarnivale 2008.01.23. 03:56:06

Tökre látszik ahogy a cigitartó kezével lazán rákönyököl a sziklára.

Darázs Csaba 2008.01.23. 04:45:13


ok, van élőlény a Marson

mit eszik ? mit iszik ?

nekem a kőfejtős megoldás teccik e leegjobban

guga 2008.01.23. 05:33:47

Ez a gyalog-galopp c. filmből egy jelenet.

Zsirparaszt 2008.01.23. 06:40:07

Jó, jó, hogy majom a zűrbe, de mér van rajta szoknnya, és mér táncol? Mitől baszott be a marson?
Szily elég gyenge fotóbótban.

Fat Abbot 2008.01.23. 06:49:07

Az egy nagy büdös szörny! Mindenki fusson!

flimo13 2008.01.23. 06:58:38

Szerintem ez egy kutyámajom, a következő marsszondékra szereljünk esernyőt.

nevetőharmadik 2008.01.23. 07:01:43

Biztos nem egy buckalakó a Star Warsból?

spiller 2008.01.23. 07:22:47

Ahogy a hozzaszolasok zömét elnézem, a majmok tényleg a földön élnek. Amugy nagy érdeklődéssel várom a további hireket!

Iulius C. · http://impero.hu 2008.01.23. 07:29:11

A kép a SW legszebb hagyományaiból táplálkozó legújabb sci-fi film egyik titokban kilesett jelenete. Szerintem a gyártó nem fog túlzottan örülni, hogy kiszivárgott..vagy gerilla akció?

A film címe egyébként:
Rohanó marsi majom kabátban.

Február 30-tól a mozikban.

M0uFl4n3 2008.01.23. 07:33:58

Nem majom, Jedi szerű kaftánban van!

dr. Wilbur Swain 2008.01.23. 07:41:59

inkább kutyááámajom :D

Lama 2008.01.23. 07:44:09

Hat nemtudom ki kérdezte hogy miért nincs fenn a NASA oldalán, igenis fennvan.
Link 1: www.nasa.gov/multimedia/imagegallery/image_feature_990.html

És ha a full size-ra kattintasz megkapod az eredeti panorámaképet aminek a bal oldalán megtalálható, az emlitett mittudoménmi.
Full size link:
www.nasa.gov/images/content/207495main_Spirit.jpg

Gecc 2008.01.23. 07:49:28

Nimmán! Egy Alien, aszt az ember nem is gondolná, hogy él ilyen!

Bogyi 2008.01.23. 07:53:24

Én inkább amiatt aggódom, mert a tőle lejjebb látható kígyó, a tőle balra látható malac, és a kép jobb alsó sarkában levő vérfóka rövidesen fel fogja falni!

Zsirparaszt 2008.01.23. 07:58:13

No, a teljes panorámaképet szemlélve mán egészen más a zűrmajom fekvése. Kűbűl van. Ez még veszélyesebb. Ha ezek szobrot is tudnak csinálni, kűbaltát meg ilyesmiket pláne. Én nem mennék oda. Meg állítólag az idő is szar.

Tarkin kormányzó 2008.01.23. 08:02:28

ahogy nézem épp szarás közben kapták lencsevégre

huta9020 2008.01.23. 08:09:34

A méretarányokból ítélve ez egy pár centis marslakó lehetne. De nem az, hanem jól felismerhetően egy kődarab árnyéka :-P

T.Howard 2008.01.23. 08:19:49

Szerintem Krisztián a Blaháról. Meg a buta rendör lova nézi őt. Jó lesz vigyázni.

Ejoy 2008.01.23. 08:23:04

NA EZ ITT A KERT...

Drömögödömötör 2008.01.23. 08:23:27

még hogy majom, jeti??? ez Elvis hát nem látjátok feleim ???? na jó esetleg Jimmy de erre nem is merek gondolni

GYUSZI BACSI · http://www.fizetesem.com 2008.01.23. 08:24:47

ráadául valami támaszpontjuk is lehet ha a kémény belelóg a képbe (:

it valami készül a Föld ellen ...

T.Howard 2008.01.23. 08:28:02

Ez a szurkáló Krisztián gyerek naaaa. Hasonlitsátok össze a multkori felvétellel. Ugy hasonlitanak egymásra mint két tojás.

Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2008.01.23. 08:30:46

És egy faszán tömörített jpeg-et nézegetünk? Ja, és aki csinált már panorámafotót, az tudja, hogy az átballagó emberek/lények több képen is megjelennek.
Úgyhogy annyit tudnék mondani, hogy a NASA meg lehet szorulva anyagilag.

báró Csekonics 2008.01.23. 08:32:57

Hagyjátok már szegényt!
Tudjátok mit kap ez most a főnökétől, mert hagyta magát lefényképezni ahelyett hogy gyorsan elbújt volna?
Csórikám...

Amúgy meg fusson mindenki!

S. Annyi 2008.01.23. 08:33:15

Játszottatok már árnyjátékot?
Bizonyítékom van rá, hogy a falon sasok , elefántok és zsiráfok élnek!!!!!!!!

-putyin- 2008.01.23. 08:34:33

szily,

itt egy érdekes téma, te meg ilyen szánalmasan közlöd. Politikát viszel be és vicces próbálsz lenni. Igaz, ez nem annyira ment. Ez az írásod remekül tükrözi értelmi képességed.

És ez a sok "okos" poszt...

Fitz 2008.01.23. 08:35:21

Nem optikai csalódás, csak annak látszik.

S. Annyi 2008.01.23. 08:36:50

Ja és láttam már olyan követ, aminek az árnyéka teáskanna volt. Várom a marsi fevételeket az ottani VASEDÉNY-ről.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.01.23. 08:39:13

Nézzétek meg a Sun linkjén a képeket. Ha az árnyék, akkor a többi kőnek miért nincs? Mindenesetre, én sem hinném, hogy éppen egy yeti külsejű valami élne a Marson. Viszont Philip K. Dick regénye szuper, imádom az írót. Külön öröm, hogy Szily is olvassa :)

S. Annyi 2008.01.23. 08:39:28

Ez egy olyan oldal, ahol ha valaki csúnyácskát ír a baloldalról, az értelmi fogyatékos. Bizonyíték:

szily,

itt egy érdekes téma, te meg ilyen szánalmasan közlöd. Politikát viszel be és vicces próbálsz lenni. Igaz, ez nem annyira ment. Ez az írásod remekül tükrözi értelmi képességed.

És ez a sok "okos" poszt... putyintól


S.ANnnyi.....A politika abszolut ehez a cikkhez tartozik...Gratula...amit meg irtal meg nagyobb inteligenciara vall....Lehet meg ennek a kamu-majomnak is tobb agya van mint neked:):P portótól

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.01.23. 08:41:10

Is it a rock? A trick of Martian light on the eye? Or Osama Bin Laden waving from his barren hideout 300 million miles from planet earth?

Ez meg hatalmas :D

Copy: The Times cikke

Carnivora (törölt) 2008.01.23. 08:41:24

Mit eszik a marsi maki? követ? jó annak a tápértéke?

S. Annyi 2008.01.23. 08:42:03

EJOY! Hozászólásod mindent visz!!!!!!!!!!!!!!4

"NA EZ ITT A KERT..."

baranyp 2008.01.23. 08:43:45

Még mindig ott tartunk,ha vmi ismeretlennel(idegen civilizációval)állunk szemben,azonnal hirdetjük felsőbbrendűségünket-mert mi hihetetlenül intelligensek vagyunk,a saját bolygónkat is lakhatatlanná tudjuk tenni-,miszerint a földönkívüliek majmok.Nézzük csak meg a sokatmondó címkéket.

zenooo 2008.01.23. 08:43:51

én útálnám ha sz**ás közben lefotóznának :)

vernarancs 2008.01.23. 08:52:39

Szerintem ez maga szily a marson.

steelhand 2008.01.23. 08:57:37

Biztos bennem van a hiba, de a szemem kiguvadt es nem talalom a budos dogot a nasa kepen, igaz 5 masik sz@romajom sziluletet megtalaltam. Lehet, hogy kiretusaltak azota?

lammergeyer 2008.01.23. 08:57:55

akkor tegyünk még rá egy lapáttal: 1962-ben már rég láttunk ilyet a marson.nem újdonság... :)

www.youtube.com/watch?v=TuaiSW89ZOM

vagodeszka 2008.01.23. 08:58:54

apám, jobb középen egy delfin feje is belóg a képbe!

Carnivora (törölt) 2008.01.23. 09:01:16

baranyp 2008.01.23. 08:43:45

Ők a sajátjukat már tönkretették :D

steelhand 2008.01.23. 09:03:43

Sot, megtalaltam Planktont is, most Spongyabobot keresem.

spiller 2008.01.23. 09:06:57

A biz onyitás rendkivül egyszerü lenne. Kellene a Spiritnek egy másik képet csinálni./: Lehet, hogy van, csak nem mutatják? :/ Ha nem mozdult el az a valami, akkor egy kőfigura. Ha elmozdult, ez a sok "okos" hozzászóló mehet társalogni a"Marsra szakadt" fajtájukhoz!

Emiceha 2008.01.23. 09:10:41

Apicsába, nem megmondtam a gyereknek, hogy üljön rendesen?!

dodon 2008.01.23. 09:15:32

Na most ugye nem mondjátok komolyan, hogy bárki is valóban emberszabású aliennek hitte egy pillanatig is azt a marskavicsot?
Egy átlagos konyhapadló kővezetének mintázatán is legalább 10 hasonlóan "meggyőző" részletet lehet találni... Azért nem semmi, hogy egyesek mekkora lámák... :-)

Marshal 2008.01.23. 09:15:39

Én meg találtam lezuhant boing repülőt az egyik helyen a fullos képen. :) Jól látszik a repülő törzs, a szárny és a hajtóművek is. A hátsó vezírsik és a gép hátulja meg jobbra van külön leszakadva. :) Biztosan a bermuda háromszögben tűnhetett el és a marson kötött ki.

www.natural-selection.hu/Kepek/hirek/Image/0801/marshal/airplanewreck.jpg_1201076118.jpg

vernarancs 2008.01.23. 09:16:47

spiller 2008.01.23. 09:06:57

Es honnan tudod, hogy a marsi majom meddig kepes mozdulatlanul ulni? Lehet, hogy ott lassabban telik az ido es tobb ezer evig elnek ezert lassabban is mozognak. A legjobb lenne ha a spirit odamenne es mintat venne a majom urulekebol. Marha a marsi majom sz@rik egyaltalan.

Marshal 2008.01.23. 09:17:24

Nem lehet itt javítani/szerkeszteni az előző hozzászólásomat?

kacsasult 2008.01.23. 09:17:41

Nagyon egyszerűen lehetne ellenőrizni, hogy ez kő v. marslakó. Még egyszer oda kéne küldeni az űrszondát és újra lefótozni ezt a tájat. Ha még mindig ilyen pózban van az akármi, akkor kő, ha meg már nincs ott, akkor marslakó és azóta arrébbb tolta a seggét. Lehet megkeresni.

Maddness69 2008.01.23. 09:17:44

"Carnivora 2008.01.23. 08:41:24
Mit eszik a marsi maki? követ?"

Napelemes; azért fekete, hogy több napenergiát tudjon felvenni.:)

dodon 2008.01.23. 09:21:59

kacsasült, ha a spirit nem egy szakadék pereméről készítette a képet (ami a talaj konfigurációja miatt szerintem kizárt), akkor a marslakónk mérete úgy 10 miliméter ha van. Humanoidnak kicsit apró lenne :-)

szomoruszamuraj 2008.01.23. 09:22:41

Én tudom ki ő! Marsi Anikó... Fut Lalik Pacika után a Dakaron...csak ez még tavalyi felvétel...pancserok.

And37 2008.01.23. 09:23:21

spiller: mit kell bizonyítani egy 3 méterre levő kő árnyékos oldaláról?

Itt leírják a helyszínt:

marsrovers.nasa.gov/gallery/press/spirit/20080103a.html

A mögötte látszólag távolban levő domb ez alapján 30 méterre van, a 43 megás nagy képen a kő teljesen jól kivehető (bal oldalának az árnyéka van kinagyítva), a lovat meg spongyabobot még keresem... :)

Szadipapa 2008.01.23. 09:27:42

A kérdés,hogy az egy Jedi? :))) vagy maga Chewbacca? :)))

urbanlegend 2008.01.23. 09:32:21

Nem lehet, hogy egy LENIN-szobor, ami vmi volt szoci ország űrszemeteként keringett, majd becsapódott? Még az utat is mutatja, igaz kicsit deformálódott időközben.

S. Annyi 2008.01.23. 09:33:06

Megvan az anyósom!!!!!!!!!!!

Nevia 2008.01.23. 09:35:46

Azt nem értem, hogy a Nasa működése miért kerül ennyibe?

1: egy szutyok panorámakép darabjait sem képesek tökéletesen összeilleszteni.

2: A napelemek milyen gagyin vannak összedrótozva! Aztán csodálkoznak, ha nem ad jelet a csillió dolláros űrszekerük.

3: Szánalmas a felbontás is. Nekik úgyis megvan a giga-tera pixeles verziója a képnek, miért nem azt teszik ki? Egy csoffadt mezei digikamera jobban fotóz, mint ez.

4: A reklámban már láttam, hogy az alijenek egy nyomtatott plakátot tartanak a szonda elé, úgyhogy kamu :D

zon 2008.01.23. 09:37:29

Nem sok híja volt egy második felvétel elkészültének,ami igazolta volna a mozgást,de akkor elhangzott a szörnyű "kérem kapcsojja ki"

Gorgil 2008.01.23. 09:40:07

Itt csak az egyik díszletmunkás szaladt vissza a mobiljáért, mert ha azt lefotozzák, az tényleg ciki...

Nevia 2008.01.23. 09:40:10

Banyek ez kínai szondaszekér! Egy összegányolt sz@rkupac, fogtak pár görbe drótot a roncstelepről aszt odaforrasztották. Főflexőték, oszt főcuppantották.

mikipeti 2008.01.23. 09:40:36

Na és ha majom, akkor mi van? Majom van a Földön is.

undibajsz 2008.01.23. 09:41:04

A hollandoknak tényleg sikerült! Végre megtalálták a Heineken sörcsapot, és most a nő azért fut, mert a férj leküldte egy korsó serért!

kunkorcsiga 2008.01.23. 09:42:31

Kit érdekel, hogy a Marson emberszabásút véltek találni?? A Földön mutassatok legalább egyet, végre!

Flea 2008.01.23. 09:44:10

Times cikk: :-))))
Is it a rock? A trick of Martian light on the eye? Or Osama Bin Laden waving from his barren hideout 300 million miles from planet earth?

lega 2008.01.23. 09:45:02

Ez a kép nem először türemkedik be a netezők világába. Hééé! Ilyen könnyi megvezetni a népeket?

vernarancs 2008.01.23. 09:45:12

Ne felejtsuk el, hogy a majom szamara mi UFO-k vagyunk es kerdeses, hogy hisz-e egyaltalan a letezesunkben.

LenkL 2008.01.23. 09:46:29

Úgy gondolják, a marson csak nagyon kevés víz van, itt a bizonyíték, hogy ha kevés is, de van.
Az ilyen kis másfél centis "marslénynek" kevés is elég:)
De a lényeg, ha van víz és a légkör nagy része CO2 akkor csak némi bort kellene vinni nekik és fröccsözheténk velük, egy ilyen pici lényt könnyű lenne berugatni. Akkor majd jöhetne a tüzesvíz trükk ami már bevált technikának számít a gyarmatosításban.
Marsi "sziklacsücsök lényt" mindenkinek!

frukkk 2008.01.23. 09:51:58

én tudom. Popocici.

Soro 2008.01.23. 09:52:34

Egyértelmű hogy ez az izé nő. Divatos, testhez álló szoknyában van

Flea 2008.01.23. 09:53:42

Nevia: Te aztán nagyon okos vagy. Tényleg bagatel dolog fogni egy darab vasat oszt átdobni 450 millió kilóméterre, ott megoldani, hogy le is száljon, majd csináljon képeket, amiket visszaküld és az eredeti élettartamának a dupláját is kibirja egy olyan környzetben amiről még csak közeli kép sem volt előtte. hogy lehet valaki akkora barom, hogy a fotók minőségét kéri számon. Ember ez a Mars, tudod, ha felnézel az égre egy egészen kicsi pontot látsz csaka többi között. Bááááá. hülyegyerek

hm 2008.01.23. 09:54:49

Nézzétek meg a többi árnyékokat a képen, következik, hogy honnan süt a nap. Na most mondjátok meg, hogy a "lénynek" hol vannak a lábai? Mert látszanak, csak megkövülve, mint az egész szélformálta szobor.

Ami nekem újdonság a fotón az az, hogy a Marson fehér az ég. De hogy miért, azt nem tudom.

Nasalis Larvatus 2008.01.23. 09:56:03

ááá, ez eccerű
ez a Marsi Anikó
éppen a férjeura után szalad, aki otthon hagyta az uzsonnát

breakyaneck 2008.01.23. 09:57:13

Inkább kutyááámajom

eurocat 2008.01.23. 09:59:21

latom a fantazia beindult rendesen.

semmi kulonosrol nincs szo, mint hogy ez a _jeti-szeru_ valami annak a sziklanak az arnyekos oldala ami kisse alant hullamos formaban folytatodik. a nap amugy - 2D-ben nezve - a kep jobb felso sarkabol sut tehat az arnyekok oldal abszolut a helyen van a kep felbontasa kisse elrejti a szikla napos oldali peremet - ha van olyan egyaltalan, es az egyebkent nem suppedt bele a Mars voros homokjaba.

szoval ennyi.

Nevia 2008.01.23. 10:01:11

Re: Flea

Csak azt akartam a szondáról mondani, hogy "szebben" is meg lehet oldani egy ilyen drága kütyüt. Ha én felküldenék egy ismeretlen, zord helyre egy precíz műszert, akko ne szakadjanak le azok az érintkezők egy arra szálló kavics miatt.

Gregorius Pilosus 2008.01.23. 10:25:57

Teljesen egyértelmű, hogy egy marslakó látható a felvételen, akinek már nem volt ideje arra, hogy elrejtőzzön a kamera elől, ezért egy szikla árnyékának álcázta magát. Egyébként éppen ahhoz a hullámzó, kék TÓHOZ tartott, ami az eredeti fotó jobb felső részén látszik ( www.nasa.gov/images/content/207495main_Spirit.jpg ). De vajon mit a célja? Le akar fürgyeni? Van halat akar fogni ebédre? Esetleg a vízben él, csak kijött kakálni a sziklák közti árnyékszékbe? (Az otthonát mégsem szennyezheti vele...)

dodon 2008.01.23. 10:30:04

nevia, ez a kütyü nem úgy csinálja a panorámafotót, hogy simán körbeforgat egy álványon egy kamerát. maga a szerkezet is elmozdul, ezért a perspektíva miatt, és a látószög modosulásai miatt nem lehet a szerkezet saját alkatrészeit, és a hátteret tökéletesen összemontázsolni. Logikus, hogy a passzerolást nem a napelemekre "hegyezték" ki, hanem a marsi tájra. Az meg nem sikerült rosszul, ahhoz képest hogy a cucc egyenetlen terepen fordult el.

Ami meg a "gányolást" illeti, nyugodtan barkácsolhatsz magadnak jobbat, ha szerencséd van, megveszi tőled a NASA parmillió dolcsiért, és akkor maj' a tiedet fikázzuk... :-)

perint 2008.01.23. 10:33:53

Ez szerintem MARSI ANIKÓ!

Nádasi Balázs 2008.01.23. 10:44:45

Nevia: A NASA oldalán a következő kép érhető el:

marsrovers.nasa.gov/gallery/press/spirit/20080103a/1198865273_31824-3_Sol1369A_WestValley_L257atc.jpg
A kép amúgy 40 megás, jpg-ben.

Azért hallod, arra már csak azt mondod, ugye te is, hogy jó felbontású, ugye? Nem beszélve arról, hogy a Marsról lőtték át azt a képet. (Tudod mi az hogy Mars ugye??) És azt is biztos tudod, hogy már a tervezett élettartamot 2x túlélte ez a kis hülye robot, ugye? Úgyhogy inkább maradj csendben:P

Az meg, hogy ez kutyáámajom, retardált kis szőrmók, esetleg három kő, pont egymáson, háát, majd kiderül. Sztem ezzel lesz tele az esti híradó, aztán majd szakért mindenki.

mohonce 2008.01.23. 10:51:02

Azért elég egyszerű lenne közelebb jutni a megoldáshoz...
Csinálnak még képeket ugyanonnan. Ha még mindig ott van, akkor kő, ha nincs akkor nem az.

Ha meg nincs ott, akkor mozog és hamarosan letépi a robot arcát.

sanya18 2008.01.23. 10:51:45

amugy akinek van piros-zöld 3d szemüvege kéznél az nézze meg a stereo képet, hátha azon több minden látszik :) pl hogy mobil van a kezében meg éppen rágózik és nem is a tóhoz siet :)

marsrovers.nasa.gov/gallery/press/spirit/20080103a.html
lap legeslegalja

guy 2008.01.23. 10:53:22

Ez én vagyok, ahogy nyúlok a sörömért.

blogart · http://blogart.blog.hu 2008.01.23. 10:53:58

A blogart.blog.hun van két hiteles nagyfelbontású felvétel. Üdv mindenkinek.

Soro 2008.01.23. 10:58:37

megvan! ez a nő bankot rabolni megy. Ezért van a fején símaszk.

Bivalyné Húszéves Erzsi · http://www.bhsz.blog.hu 2008.01.23. 11:11:35

A nagymamám kolleganője a NASA-nál dolgozik és tényleg van élet a Marson!

Skeptical 2008.01.23. 11:12:50

nem tudom az index miert linkel be egy ilyen blogot a fooldalara, mindenesetre angolul erdemes volna megtanulni a szerzonek

An amateur astronomer commented: "As far as I'm concerned, this is proof.

"What else could it be but a human-like creature?"

A pile of rocks, perhaps?

fejtsd meg az okossagot es tovabbi jo bizsergest meg remegest!
egyebkent meg miert jelent az barmit is ha a blikk (sun) meg a nepszabi (times) racuppan valamire, ott is ilyen szintu ujsagirok firkalgatnak. a nagyfelbontasu kepeken kb 5 perc alatt barki barmit talalna, kis fuvel gyorsabban. ja es van elet a sztratoszferaban is mert lattam mar emberarcu felhot..

pityupang 2008.01.23. 11:15:23

Nevia, Nevia! Te szerencsétlen idióta! Ott a helyed a fotón!

Rák Attantam 2008.01.23. 11:15:44

Szerintem is tényleg Lenin szobor. Van egy sapka a fejét és egy másik a kezében...
Á, nem , ez csak elterelés.

A marsjáró meg igenis szépen, mesteresen volt megcsinálva. Csakhát színesfémből.

Ná, hát esztet sásótuk ki mi is, úgtyhoty rálíptünk á tétték mézéjíre ís elmozdítottuk áz élmozdíthátót. Dé hoty mígiscsák lássátok, hutyán lákunk mi errefelí, összedobtuk néktek esztet á kis fáin kordét, ámin á fotóáppárátotok zötyög.
Á kípen meg á Gázsi próbál élbújnyi, pédig montuk néki, hoty má működik és húzzon onnán.

blogart · http://blogart.blog.hu 2008.01.23. 11:16:23

Skeptical!
Egyetértek, de azért játszunk. Várok neveket és gyors skicceket az én eredeti felvételeim mellé!

Enricus 2008.01.23. 11:16:53

- Az egy mellbimbó! - Nem, az egy árnyék! - Az egy mellbimbó árnyéka!

gege 2008.01.23. 11:18:14

Szerintem a román gyerek a Blaháról ....

marslako 2008.01.23. 11:22:43

francba mindig olyan szarul nézek ki minden képen

osztovata 2008.01.23. 11:23:04

Én tegnap a Holdon láttam felbukkanni...

Perez Troyka 2008.01.23. 11:34:28

Én nem látom, hol van? A nyúlon túl?

Gorgil 2008.01.23. 11:43:16

Annyi az egész, hogy titokban a kinai tajkonauták már a Marson vannak. Az egyik épp az amcsi robotot cserkészi be.

uh.golb 2008.01.23. 11:51:32

Tom Cruise lesz az, eppen szaras közben var a sziszentologiai izere. Amugy meg egy 10 centis kö, a nasa kepen teljesen jol latszik.

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2008.01.23. 11:52:00

A megoldás nagyon egyszerű. A marsjáró színes képet úgy csinál, hogy egymás után csinál 3 képet, amit majd a Földön összeraknak egybe. A képek elkészítése között viszont tuti viszonylag nagy időkülönbség van. Legalább is egy mozgó valamihez képest. Szóval, ha mozogna, akkor a különböző színű képeken különböző pozícióban lenne.
Szerintem...

blogart · http://blogart.blog.hu 2008.01.23. 11:56:02

Watt25!
És arról még nem hallottál, hogy valaki pózol a kamerának és nem mozdul? A Mars fotómodellje? Milyen márkájú a ruhája?

BBazsi 2008.01.23. 11:57:08

Borítékolom, hogy egy hét múlva kijön a Times egy újabb cikkel, ahol öles betűkkel fogja hirdetni, hogy milyen viccesen megvezették a népeket és valójában csak egy kétcentis kőről van szó. Egy tudományos álcába csomagolt kacsával (NASA szakértői... persze!)tripla példányszámot adnak el.

hombre. 2008.01.23. 11:57:39

Ez a tájfutó vagy rúdugró néger nagymamám lehet, csak eltévedhetett szegény.

blogart · http://blogart.blog.hu 2008.01.23. 12:03:53

Figyelem szupertitkos új képek a Nasatól! blogart.blog.hu!!!!

belső elhárítás · http://nincskegyelem.blog.hu 2008.01.23. 12:11:13

Mi tudjuk jobban. Ez Nemere, amint hamis bizonyítékokat rejt el a Marson, esetleg Egely Gyuri bácsi.

Danis 2008.01.23. 12:22:06

Ezt a formát már láttam vhol... sztem egy yeti-s képen, vagy ilyesmi.

gery · http://gery.blog.hu 2008.01.23. 12:24:16

Hamlet · index.hu/kultur/cinematrix/hirblog/ 2008.01.23. 02:28:47

igen, rájuk gondoltam. sajna nincs meg, én még arról is lemaradtam, hogy most adta a tévé :(

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.01.23. 12:41:40

Újabb titkos részletek!
Párosodó marslakók!
Pornóbotrány a NASA-nál!
bulvarter.blog.hu/2008/01/23/parosodo_marslakok

báró Csekonics 2008.01.23. 12:53:23

BBazsi 2008.01.23. 11:57:08

Vagy kiderül, hogy ez is csak 'médiahekk' (az milyen hal lehet?) és körbejárja az egész világot a második fotó, ahol látszik, hogy a majom:
-Kóka Kólát iszik, (a kampány jegyében)
-MekDöglesz-es Big Mekk van a kezében (az új kecskés szendvicsük)
-és HájPodot hallgat...

:-D

sq 2008.01.23. 12:57:32

ez a szemét ráadásul leütött egy másik majmot. a jobboldalon itt lemaradt a feje, de a sun-os képen ott van a teljes alak aki fekszik. szemét!

blogart · http://blogart.blog.hu 2008.01.23. 13:00:37

És gyereket nevel! blogart.blog.hu

Monolit 2008.01.23. 13:16:12

Addig jó, amíg csak felismerhetetlen, homályos képek alapján próbálunk idegen lényekre gyanakodni. Ha egyszer sikerülne megdönthetetlen bizonyítékot találunk a létezésükre, attól kezdve itt minden felborulna.

noir66 2008.01.23. 13:16:50

A majmok bolygója.

A végén ők fognak uralkodni az emberek felett. Itt az ideje, hogy mindenki építsen bunkert és bespájzoljon. Fel kell készülni az invázióra.

RIO 2008.01.23. 13:17:20

szerintem kicsit több körülmény figyelembevétele szükséges egyilyen kép kielemzéséhez, mint aminek a kommentelők a birtokában vannak. eccómintszáz: nm kellen állást foglalni olyan témában amihez fikarcnyit sm konyítunk, értem?

n_gery 2008.01.23. 13:19:17

Hozzátok az antiochiai szent aknagránátot!

blogart · http://blogart.blog.hu 2008.01.23. 13:20:33

RIO!
És akkor ne beszéljen senki semmiről... Egyszerűebb lenne az élet!

noir66 2008.01.23. 13:29:32

Egyszerű lenne megállapítani a dolgot, hogy majom vagy nem. A robotot meg kéne állítani egy időre, és sorozatos felvételt készíteni. Ha a sorozatos felvételen a majomizé mindig alrébkerül, akkor mozog, ha nem akkor csak egy darab kő.

Később visszamennék és megnézném ismét azt a helyet, nehogy becsapjon minket.

Gondolom mivel okos emberek dolgoznak az űrközpontban, biztosan megtették.

báró Csekonics 2008.01.23. 13:39:58

noir66 2008.01.23. 13:16:50

Én már vettem is két raklap sóletkonzervet.
Az annak idején Kern Pityunak is bevált. :)

báró Csekonics 2008.01.23. 13:40:47

noir66 2008.01.23. 13:29:32

Biztos ami biztos azért szemmel kellene tartani akármi is az eredmény.
Az ördög (izé, a majom) nem alszik.

.: toni :. 2008.01.23. 13:43:13

Ezek sokasodnak. Biztos jöttek kőgolyósat játszani! Ott a transporterük is!

img3.tar.hu/kartz/size2/33477524.jpg

w a s d 2008.01.23. 13:45:36

Azt, hogy majom- e, vagy nem, úgy lehet megnézni, viszünk föl banánt. Ha megeszi, majom, ha nem, akkor nem majom.

Sőt, mi van akkor, ha nem majom, hanem csak távoli rokon? Vagyis misimókus az ottan.

top.moh:
ez szerintem nem tájfutó, nem rúdugró, hanem valakinek a salakmotoros nagyanyja, aki épp leesett a motorról, de ülő pozícióban maradt. A motor tőle messze van, azért nem látszik. Salakos pálya meg van elég nagy a kép tanulsága szerint arrafelé.

blogart · http://blogart.blog.hu 2008.01.23. 13:50:40

Újabb szenzációs kép a marsi lényről, természetesen a Nasa-tól.

zipi 2008.01.23. 14:23:14

én azt nem értem, hogy ez egy felül nézeti kép nem?

báró Csekonics 2008.01.23. 14:35:40

"én azt nem értem, hogy ez egy felül nézeti kép nem?"

Na és?
Az oldalán fekszik - mert alszik és _ezért_ nem mozog!
És a banánt is azért nem eszi.
(Igazából nem alszik, hanem elájult, ahogy a salakmotorról leesett, de ezt az információt a majom PR-osa nem erősítette meg.)

Vad.Korte (törölt) 2008.01.23. 14:36:03

"Annyi tutinak néz ki, hogy nem szimpla Photoshop-mágia." Nem hát. Ez egy egy bonyolult, agyafúrt Photoshop-mágia.

reach (törölt) 2008.01.23. 14:42:09

Heh. : )) A NASA-ról nem feltételezem, hogy Photoshoppolt képet ad a TIMES kérésére, hogy osztozzanak a bevételen. De ennek ellenére hát egy "szokásos" véletlennek gondolom. Ez pont olyan mint a Jetiről készített baromi rövid filmecske, meg a Loch Ness-i szörnyről. Pont az benne a "trükk", hogy egyszeri és megismételhetetlen. Szóval, "véletlen" - szerintem.

A kommenteken eszméletlen jókat röhögtem. Köszönöm az élményt! : ))
Ugyanakkor azért egy pillanatra eljászottam a gondolattal, hogy milyen brutális lenne, hogy itt és más oldalakon az ember jókat röhög a dolgon, aztán tényleg letépi valami a robot arcát... Szóval, kíváncsi lennék arra, mi történne akkor itt a Föld nevű bolygón. Azon is röhögnék, ha nem vezetnék be a szükségállapotot és lenne elég kajám és fűtés, meg áram, ja és víz, kb 2058-ig. De valszeg nem így lenne.

báró Csekonics 2008.01.23. 15:01:08

reach 2008.01.23. 14:42:09

Marha egyszerű kideríteni: küldjük oda Rambot meg a terminátort, meg Chuch Norrist - ja és Jack Bauert egyszerre hogy nézzék má'n meg.
Akkor tuti nem lesz többé élet a Marson.
Sem.

reach (törölt) 2008.01.23. 15:22:51

Jobb:
Az amerikai hadsereg, az orosszal meg a kínaival karöltve, japán technikát használva, a legjobb katonáikat teszik bele egy spéci űrhajóba, ami több hónap alatt jut el csak a Marsig. Lemennek, Kalasok elő, ratatatata, aztán annyi. És mivel nem tudnak hazajutni, mert azt még nem találták ki, csak az odaút a biztos, ezért aztán kamikaze akciót is végrehajthatnak. Ahhoz (is) nagy tapasztalattal bírnak a japók.
Tiszta Armageddon, csak itt nem egy "kis" sziklára másznának fel, hanem egy NAGY gombóc alakú sziklára... : ))

Egyébiránt tényleg merő vicc, hogy a tudósok szerint eljuttatni eltudnánk néhány embert a Marsra, csak a visszajövetellel van gond. Ezért tűzték ki a projectet 2020-as évekre. Ebből az lesz, hogy az oroszok megfogják csinálni, az amerikaiak meg még tökölnek vele egy darabig. De lehet, hogy a kínaiak mindenkit beelőznek, mert már most elakarnak menni a Holdra. : )) Így lesznek az utolsókból az elsők.

blogart · http://blogart.blog.hu 2008.01.23. 15:23:47

Kedves kis marsi lény,
arcodon nem játszik marsi sarki fény:
Lehetsz e rúdugró, szimpla tájfutó?
Eldönti majd egy másik tájfotó.

zon 2008.01.23. 15:25:50

Tuti, hogy majom! Az alsó végtagok azért nem látszanak,mert beszorultak a majomcsapdába !
Lásd: makiverem

GYUSZI BACSI · http://www.fizetesem.com 2008.01.23. 15:50:48

csak megjegyzem, hogy a képen jobbra szemben az inkriminált alakkal, a nagy kő után látszik egy másik futó alak is, amire senki nem figyel

Virág elvtárs 2008.01.23. 15:56:58

Én tudom az igazságot... De nem árulom el!

blogart · http://blogart.blog.hu 2008.01.23. 16:13:00

A Nasa egyik képén ott van Tom Cruise is!

blogart · http://blogart.blog.hu 2008.01.23. 16:13:40

Bocsi itt a forrás: blogart.blog.hu

lOc (a pasztafáriánus) 2008.01.23. 16:25:18

Nagyon pici ez a majom. Lehet hogy a marsjáró már keresztül is hajtott rajta

2008.01.23. 16:43:26

Hogy jön az Aropoliszhoz a kommunista, te köcsög ?

blogart · http://blogart.blog.hu 2008.01.23. 17:12:59

Döbbenet az Országgyűlésben!

Fura alak a bejáratnál! Friss tudósítás!

csongilee 2008.01.23. 19:43:49

Hát nem tudom ki hogy van vele, de ez nagyon hasonlít arra a jellegzetes Jetiről készült filmre, amit amatőrők készítettek! Legalább is a lény egész testtartása arra emlékeztet! Szerintem photoshop!

fanta (törölt) 2008.01.23. 21:05:25

góbi hilda bronz lovasszobra, egyértelmű,
látszik ahogy bezöldül az oxidációtól

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.01.23. 22:11:40

Allah a WTC füstjében? Arra még emlékeztek?
Ez hasonló szintű :-)

amfiteatrum 2008.01.23. 22:14:41

Hát jól elbeszélgetünk a semmiről.

Andie 2008.01.23. 23:00:03

Hát nemtom srácok, én letöltöttem a 40 megásat, meg most jön a tiff-es 193 megás, még azon is megnézem, bár már a jpg-n is jól látszik. Nekem - bár valóban inkább ufó hivő vagyok, mint ellenző - egyértelmüen valami alaknak tünik. Egy jobb karját épp mega elé lenditö, nem futó, de lomhán, cammogva járó orángután mozgású valaki ez.
Valóban, egy újabb kép, ugyanarról a helyről, ugyanabba az irányba - eldönthetné. Csakhogy ezek a képek gondolom napokkal később értek a Földre, addigra meg már elvezérelték onnan a kis robotocskát.
Én nem gondolnám, hogy Mars-lakó, mert hiszen nemsok minden enni-inni való van ott, vagy legalábbis nem tudunk róla. Hacsak nem a felszin alatt...
Sokkal inkább azthiszem, hogy egy másik látogató, aki velünk együtt épp felméri a terepet. Csak ő valamelyest már fejlettebb szinten van, és személyesen terepszemlézik.
Állitólag a Holdraszálláskor is figyeltek minket egy közeli domb mögül, csak épp eltüntették az erre vonatkozó doksikat...
I want to believe.

Sam8888 2008.01.23. 23:27:16

Andie 2008.01.23. 23:00:03

A tiff verzióhoz egy linket légyszi...

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.01.24. 01:28:42

Egyébként meg tökre olyan, mint nagyanyám ágya fölött a kép, amin Jézus Krisztus térdepel a szikla szélén, és osztja az áldást a népnek :-).

panelproli 2008.01.24. 03:02:11

addig addig varialtam a szinekkel a kis kepnezo progiban amig tudomanyos felfedezesre tettem szert.

a kepen nem az alak az erdekes hanem latni a Bálnát!
Nagy szája van ezért óvatosan közelíti meg dzsepetto.

images.netbag.hu/20080124/02585220960.jpeg

Király András 2008.01.24. 04:51:18

Érdekes a kép. De vajon, mit enne egy ilyen élőlény csak nem homokot? :)

Király András 2008.01.24. 04:56:14

Egyébként az nem lehet kérdés, hogy valahol létezik idegen élet. Hiszen aki megkérdöjelezi ezt, az a saját létét kérdöjelezi meg. A kérdés az, hogy hol és milyen formában.

geistwald · http://geistwald.blog.hu/ 2008.01.24. 10:21:52

Mondjuk a kép alapján mókus is lehet, ami a farkát hátracsapja éppen. Tehát rendben, majom, de azon belül mókus. A legolcsóbban ezt úgy lehetne kideríteni, hogy amerikai sólymokat juttatunk a Marsra.

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.01.24. 13:09:28

Aki ráér názás panorámaképeken apró baszásokat keresni, az kurvára ráér :D Szerintem ez egy mosónő, aki korábban halt meg. Odafagyott a Mars felszinére és belőle csapodótt ki a sarki jég. A katonai kezeslábasából ítélve orosz kémműholdon érkezett a helyszínre. Ennyi jutott eszembe.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.01.24. 13:52:10

Bruce Willis az leszőrősödve, az Armageddon kettőt forgatják:)

bla-bla 2008.01.24. 20:04:59

mint a holdra szállás!! KAMU

Akkor nézzük meg a képet! Ennyi erővel mondhatnám hogy mögötte picivel egy UFO fej látható a fekete foltokból vagy egy kis robot.
Esetleg az egy barlang bejárata ami olyan mint egy kagyló??
na most akkó mivan?
ennyi

marsrovers.nasa.gov/gallery/press/spirit/20080103a/1198865273_31824-3_Sol1369A_WestValley_L257atc.jpg
marsrovers.nasa.gov/gallery/press/spirit/20080103a/1198865273_31824-1_Sol1369A_WestValley_L257F.jpg
jobban rázummolva jobban látszik :D :D

GYUSZI BACSI · http://www.fizetesem.com 2008.01.26. 11:23:16

szerintem ezt Nevadában csinálták és véletlen egy statiszta bentmaradt a képen (:

GYUSZI BACSI · http://www.fizetesem.com 2008.01.26. 11:24:11

különben a műszaki szakik figyelmébe ajánlom, hogy a jármű tetején a kábelek milyen jól védve vannak légburokkal (:

csoda hogy négy éve bírja ez a cucc
süti beállítások módosítása